2024. április
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Összes program megtekintése ›

 

Katalinpuszta kirándulóközpont

Szendehely-Katalinpuszta a Börzsöny és a Cserhát kapuja. Budapestről, a fővárosi agglomeráció észak-keleti részéből, de az M0-ás körgyűrűnek köszönhetően szinte az egész ország területéről gyorsan és egyszerűen elérhető. Katalinpuszta a városi környezetben élők számára – a Budai-hegyektől és a Pilistől is alapvetően különböző, ma még kevesek által ismert Naszály-hegy lábainál – az érintetlen természeti környezet gyors elérésének lehetőségét kínálja.

Vác Város Önkormányzata és az Ipoly Erdő Zrt. által 2005-ben közösen megvalósított Gyadai tanösvény a Legyél te is kiserdész óvodás tanösvény valamint és a Madártani tanösvény a Vác környékén élők számára ma már fogalom, bevezetett ökoturisztikai termék, amely jó alapot teremt a további turisztikai beruházások sikeréhez.

Az új projektnek köszönhetően, a meglévő tanösvények közelében épült a Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola, ami egy olyan erdő és természetismereti látogatóközpont, amely kiállító-, foglalkoztató- és előadótermet, valamint „erdei teázót” szálláshelyeket, éttermet, erdei ajándékboltot foglal magában. Ezek révén egy olyan, a környéken egyedi, európai színvonalú tér jött létre, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen időjárási körülmények között fogadhassa látogatóit. Az ide érkezők teljes körű felvilágosítást kaphatnak a környék látnivalóiról és kikapcsolódási lehetőségeiről is.

Ismerd meg! a szabadon látogatható tanösvényeket, melyek számodra egész napos elfoglaltságot biztosíthatnak. Kérheted szakvezetőink segítségét is, akik ittlétedet még több ismeretanyaggal és élményekkel tölthetik meg. A friss szabad levegőn eltöltött kalandozások után meleg ebédet is tudunk biztosítani számodra a központ ebédlőjében.

A látogatóközpontot az azt körülölelő bemutatókert teszi teljessé. Az erdészeti bemutató mellett vizes a élőhelyet, vagy akár az ország vadon élő állatait vizsgálhatják testközelből a látogatók. Az erdő sokrétű szolgáltatásaira hívja fel a figyelmet a különlegességnek számító méhészeti bemutató. Az épületek mellett létrejött az erdei sportpálya és a kisebbeknek tervezett erdei játszótér, a tölgyfa szerkezetét és működését bemutató modell valamint a szabadtéri foglalkoztatók, amelyek szintén tartalmas kültéri programok színterei lehetnek. A projekt megvalósításához kapcsolódó út- és parkoló építés, akadálymentesítés és növénytelepítés pedig a látogatók komfortérzetét növelik

A Szendehely-Katalinpusztán megvalósult ökoturisztikai látogatóközpont színvonalas épített környezetben, a természet közelében, hozzáértő szakemberek segítségével biztosít tartalmas időtöltést minden látogatónak.

Hétköznapokon: elsősorban erdei iskolai foglalkozásoknak, témanapoknak, jeles napoknak, osztálykirándulásoknak, táboroknak kínál interaktív tanulási lehetőséget, szakvezetéseket, tematikus programokat, modulokat és foglalkozásokat.

Hétvégenként: inkább a családoknak, baráti társaságoknak, céges rendezvényeknek kínál hasznos időtöltést, csoportos foglalkozásokat, kirándulásokat és kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani.

Ezen kívül lehetőség van erdő és természetismereti foglalkozások, kézműves programok, kis állat bemutatók, éjszakai túrák igénybevételére, csapatépítő tréningek, esküvők, gyermekzsúrok, családi hétvégék megrendezésére is.

Megközelítés gépkocsival: Budapest felől a 2-es számú főútról Katalinpuszta településrész végét jelző táblánál jobbra letérve pár száz méteres aszfaltozott út vezet a kirándulóközponthoz.

Megközelítés tömegközlekedéssel: Vác autóbusz állomásról Rétság felé menetrendszerinti autóbuszjárattal Szendehely-Katalinpuszta megállónál leszállva (menetidő ~15 perc), onnan mintegy 10 perc sétával érhető el.